A népvándorlás korát megelőzően a horvátok a Kárpátok, Kárpát-hegység északkeleti lejtőin éltek. Ezt a vidéket középkori források még ''Fehér-Horvátország'' néven említik (a mai Lengyelország délkeleti része, Krakkó környéke). A horvátokat a 7. század végén telepítette le Bizánc a Balkán, Balkán-félsziget nyugati részén határőr funkcióban.
Az Adriai-tenger északi partvidékéig húzódó horvát törzsek szláv nyelvet beszéltek, és két nagyobb fejedelemséget hoztak létre a 19-20. századi horvát történelemírás szerint. .jpg)
Az északi horvát államot a történészek a ''Pannon-Horvátország'' ''(Panonska Hrvatska)'' névvel jelölik.
Lakói főleg mezőgazdasággal, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. A déli horvát állam ''Tengermelléki Horvátország'' ''(Primorska Hrvatska)'' néven ismert. Lakói főleg a latin nyelvű városok (Dalmácia) és Velence (Olaszország) kulturális és gazdasági befolyásának voltak kitéve. Az első horvát király, I. Tomiszláv (?-928) szobra Zágrábban található.
A középkori bizánci, frank és pápai dokumentumok alapján a Horvát Hercegség, majd Zvomimir alatt (1067-1089) Horvát Királyság a Kapela-hegységtől délre elhelyezkedő terület volt. Szlavónia a magyar honfoglalás előtt az Avar-, majd a Frank-Birodalom része volt, mely a Dráva-Száva-közét jelentette.
A honfoglalástól ez a terület a Magyar Királyság szerves része lett. Szent László király 1091 előtt megalapította a zágrábi püspökséget (Kaptol), ami Szlavónia területén helyezkedett el. A két vidéket, Horvátország tengermelléki és Kárpát-medencei részét ezért a mai napig meglehetősen eltérő kulturális és gazdasági sajátosságok jellemzik, melyet még a tengerparti olasz-velencei behatás tovább színez.
A kereszténység felvétele a 9. századra fejeződött be. 879-ben VIII. János pápa ''Dux Croatorum'' („horvát fejedelem”) néven említi Branimir fejedelmet. Horvátország 925-ben lett királyság, első uralkodója I. Tomiszláv volt, aki a két államot egyesítette. A független horvát királyság IV. Péter Krešimir uralkodása alatt (1058-1074) érte el fénykorát.
